A második világháború utáni Európa életében az egyik fordulópont az volt, amikor Federico Fellini Édes életében a dagályos Anita Ekberg belegázolt az ugyancsak dagályos római Fontana di Trevi vizébe. Ez akkor korszakos mozitörténeti pillanat volt és ha nem is látta mindenki a filmet, de beszélni, mindenki beszélt róla. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a filmbéli jelenet nem eredeti ötlet, hanem a valóság egyfajta rekonstrukciója volt csupán. Két évvel a film forgatása előtt ugyanis Ekberg egy filmgyári fotóssal átmulatott éjszaka után hazafelé tartva a fájós lábát enyhítendő mászott be a Trevi-kút vizébe. A standfotóst Pierluigi Praturlonnak hívták és mindig vele volt Leica fényképezőgépe. A szökőkutat az autója reflektorával világította meg; így fényképezte le a jelenetet. A kép meg is jelent 1958-ban a Tempo Illustrato magazinban, ezt látta meg Fellini és építette bele 1960-as filmjébe.

Praturlon az ötvenes évektől kezdve a Cinecitta csúcskorszakának összes fontos sztárját végigfényképezte és ő lett Olaszország első számú standfotósa. Mindenki csak Pierluigi-nak szólította és bár gyakran nevezték paparazzónak, ő egyáltalán nem volt az. Öt nyelven beszélő úriember volt, a sztárok partnere, sőt, sokszor bizalmasa. Élete csúcspontja volt 1960-ban az Édes élet forgatása, ahol 13.000 felvételt készített. Utolsó filmje Fellini 1986-os Ginger és Fredje volt, ettől kezdve pályája és ezzel élete is hanyatló szakaszba fordult, amelyet depresszió és ital kísért, 1999-es haláláig.